Hatalmas koncerted adott a Budapest Bár a Magyar Nemzeti Cirkusz sátrában
Egy Arany Bohóc-díjas cirkuszi társulat, egy kiváló zenekar, két Kossuth díj és hét énekes egy időben, egy helyen.
Balatonlellén már megszokhattuk, hogy ha ifj. Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója, és Tóth Balázs, a BL YachtClub
ügyvezetője összedugja a fejét, abból csak valami nagyon különleges dolog sülhet ki. Az ő nevükhöz fűződik a mára szinte
Balatonlelle jelképévé vált elefánt fürdetés, a nagy sikerű téli cirkuszfesztivál, majd az idei év slágere, a vízi cirkusz is. Ehhez a
csapathoz csatlakozott most a Farkas Róbert vezette Budapest Bár. A Budapest Bár az utóbbi évek egyik legeredetibb és
legérdekesebb zenei vállalkozása, 2007-ben Farkas Róbert gyűjtötte zenekara köré a magyar rockzene kultikus alakjait, és azóta
is hatalmas sikerrel dolgoznak fel filmslágereket, kuplékat, táncdalokat és játszanak egyéb híres dalokat mívesen hangszerelt
cigányzene kíséretében. A kis csapat ötletelése folytán szép lassan összeállt az idei év talán legkülönlegesebb programja a Magyar
Nemzeti Cirkusz sátrában. A csodálatos muzsikát cirkuszi produkciókkal tarkítva egy felejthetetlen showt láthatott az a közel ezer ember,
aki vasárnap este ellátogatott Balatonlellére. A zenekarral fellépett Németh Juci, Ruttkai Bori, Tóth Vera, Mező Misi, Kollár-Klemencz
László, Keleti András és a Kossuth Díjas Lovasi András. “Hatalmas öröm volt látni ezt a két csapatot, hogy milyen lendületes,
világszínvonalú produkciót hoztak össze néhány hét alatt.”mondta idősebb Richter József, az egyetlen magyar cirkuszművész,
aki Kossuth Díjjal lett kitüntetve. A nagy sikerre való tekintettel a folytatáson is gondolkodnak. Erről számolt be Farkas Róbert,
a Budapest Bár vezetője. “Nagyon jó lenne, ha az ősz folyamán Budapesten tudnánk megismételni a közös produkciót“. A több,
mint két órás estén 26 dalt és 9 cirkuszi számot tapsolt végig a nagyérdemű.




